A GAZDAGSÁG 7.LÉPÉSE

A GAZDAGSÁG 7. LÉPÉSE

 

Minden lépésnek, ha úgy tetszik Házi Feladatnak, az a legfontosabb alappillére, hogy legyél magadhoz ŐSZINTE! Megtetted???

Te igazán gazdag akarsz lenni???

Vagy negatív gondolatok jutnak eszedbe a gazdagságról…. (milyen ember leszek, ha sok pénzem lesz, mindenki kölcsönt kér, mi lesz, ha elvesztem a vagyonomat, túl sok munkával járna, stb..)

AZ ÁLLANDÓ ELLENTÉTES GONDOLATOK KIOLTJÁK AZ IGAZI VÁGYADAT, HOGY MILYEN LENNE ELKÖTELEZETTNEK LENNI A GAZDAGSÁG MELLETT.

Tudod, a legtöbb ember azért nem kapja meg, amit akar, mert maga sem tudja , hogy mit akar.

Ökölszabály: mindig azt kapjuk, amit a tudat alatt akarunk, nem azt, amit mondunk.

Tehát:

– tudat alatt nem igazán akarod, vagy

– nem vagy hajlandó megtenni azt, ami ahhoz kell, hogy megkapd.

 

Mitől lesz más – az akarás szintjén:

– Első szint: Gazdag akarok lenni. /önmagában semmit sem ér, ha ölembe hullik a pénz../

– Második szint: Úgy döntök, hogy gazdag leszek.

– Harmadik szint: Elkötelezem magam a gazdagság mellett.

 

Hajlandó vagy kimozdulni a komfortzónádból, vagy állandóan kifogásokat mondasz?

A meggazdagodáshoz szükséges:

– bátorság

– koncentráció

– maximális erőfeszítés

– soha nem adom fel-attitűd

– tudás, szakértelem

– és a gazdagok gondolkodásmódja

 

 

 

HÁZI FELADAT:

  1. Írd le egy füzetben, hogy pontosan miért fontos számodra a gazdagság (Részletesen)
  2. Mondd el egyetlen embernek, akiben bízol, hogy Te milliomos leszel. (Teljes hitben)

A Társad pedig mondja azt, hogy -„Hiszek Benned”!

 

Ez lesz a Te elkötelezettségi Nyilatkozatod. /Ki is nyomtathatod.

Ha felszabadult vagy, jó úton jársz. Ha félsz, nem baj.

Ha semmit sem érzel, AZ BAJ! A régit választottad!

Ne felejtsd! EZ A TE DÖNTÉSED! Pontosan ott tartasz, ahol tartani akarsz.

 

ÉN HISZEK BENNED, HOGY MEGCSINÁLOD NAP MINT NAP…

A Változás Benned van, nem a körülményekben.

 

Várom a személyes találkozást, segítek!

LÉGY BÁTOR! Hívj! Folytatása következik! További részletek és

JELENTKEZÉS az INGYENES TRÉNINGRE: www.eljjol.eu

Kérlek, oszd meg az információt, ha mások számára is hasznosnak találod!

Megtisztelsz, ha saját tapasztalataidat is hozzáteszed a témához!

Szeretettel vár a következő részben is: Fazekas Györgyi A Gazdagság 7.lépése

A GAZDAGSÁG 6. lépése

A GAZDAGSÁG 6. lépése

A gazdagok azért gondolkodnak, dolgoznak, alkotnak, hogy NYERJENEK.

A szegények pedig azért, hogy NE VESZÍTSENEK!!

A gazdagok győzni akarnakHA sportoló lennél, kinek lenne esélye a győzelemre??? Tudod a választ, mégsem így élsz.

Az igazán gazdag embert az vezérli, hogy vagyont halmozzon fel!!! Bőségben éljen.  (Itt most nem ragozzuk az értékteremtést, a vagyon egyéb funkcióit, amelyről az előző részekben szó esett).

A szegények nagy célja, hogy a számlákat kifizesse, méghozzá időben. Ha ez a célod, biztos lehetsz benne; mindig csak maximum annyi pénzed lesz, hogy ezt megtedd! És egy fillérrel sem lesz több!

A középosztálybeliek célja, hogy KÉNYELMESEN éljen. A KÉNYELEM és a GAZDAGSÁG KÖZÖTT óriási a különbség. (pld, időnként elmehetsz egy jobb étterembe, de meg kell nézned az ételek, italok árát).

A NAGY IGAZSÁG AZ, HOGY AKINEK A KÉNYELEM A CÉLJA, AZ SOSEM LESZ GAZDAG!!!

AKINEK A GAZDAGSÁG A CÉLJA, Ő IGENCSAK KÉNYELMESEN FOG ÉLNI!!!

Minden fejben dől el! A döntés a Tiéd!!

Én segítek! Itt minden érted van, de csak Veled sikerülhet!

Házi feladat:

  1. Menj el egy drága étterembeÍrj le 2 pénzügyi célt, amely azt tűzi ki, hogy bőséget, és nem kényelmet akarsz magadnak teremteni. Hozd felszínre, mi  z a belső vágy, amiért hajlandó vagy VÁLTOZNI!
    – éves jövedelem
    – kellő vagyon
    – reális időhatár (de közben törj a csillagok felé)
  2. Menj el egy drága étterembe, vagy áldozz olyan dologra, amire régen vágytál. Próbáld ki a rendkívüli érzés megtapasztalását! Nagyon meg fog térülni! Ez az érzés lesz a hajtóerőd az utadon!
  3. A legfontosabb! Vedd körül magad olyan emberekkel, akik az érték centrikus gazdagságot képviselik.

Várom a személyes találkozást, segítek!

LÉGY BÁTOR! Hívj!
Folytatása következik!

További részletek és
JELENTKEZÉS az INGYENES TRÉNINGRE: www.eljjol.eu

Kérlek, oszd meg az információt, ha mások számára is hasznosnak találod!

Megtisztelsz, ha saját tapasztalataidat is hozzáteszed a témához!

Szeretettel vár a következő részben is: Fazekas Györgyi

A GAZDAGSÁG 5.lépése

A GAZDAGSÁG 5. lépése

képzésHogyan álltok a gyakorlással? Innentől kezdve igazán izgalmas részek jönnek!

Megszűnik a pénztelenséged! DE  CSAK AKKOR, HA NEM CSAK ELOLVASOD, HANEM NAP MINT NAP GYAKOROLOD.

Amit leírok, azt teszem én is.

– A gazdagok úgy gondolják, ők maguk alakítják az életüket.

– A szegények azt hiszik, hogy az élet megtörténik velük.

A gazdagság nem hull az öledbe (ne reménykedj a lottó ötösben), hinned kell abban, hogy felelős vagy a sikeredért.

A szegények az áldozat szerepét alakítják, ahelyett, hogy felelősséget vállalnának saját életükért.

Nem vagytok, nem vagyunk áldozatok!!! Érd tetten magad! SEGÍTEK!

Az „áldozat” ismertetőjelei:

  1. A hibáztatás. Az áldozatok okolják a kormányt, a gazdaságot, a vállalkozásokat, a munkahelyüket, a főnöküket, az üzlettársukat, a házastársukat, a szüleiket, stb.  mindig másra mutogatnak, csak magukra nem!!!
  2. Az önigazolás. Ennek a „legszebb mondata”:  A pénz nem fontos. Aki ezt mondja, az mindig anyagi gondokkal küzd. (Légy őszinte magadhoz) Hányszor mondtad, vagy hallottad: „A pénz nem olyan fontos, mint a szeretet”… Lehet választani a közül, hogy melyik a fontosabb, a kezed, vagy a lábad?

A PÉNZ OTT FONTOS, AHOL  HASZNÁLHATÓ, ÉS LÉNYEGTELEN, AHOL NEM.  A SZERETET ÉLTETI A VILÁGOT, DE NEM TUDSZ FELÉPÍTENI BELŐLE  EGY OTTHONT, KÓRHÁZAT, ISKOLÁT, NEM TUDOD MŰKÖDTETNI A GAZDASÁGOT, AMI MUNKAHELYEKET TEREMT, STB.

Eltörtem a lábam a napokban, a könnyített gipsz 18.000 Ft-ba került, pedig nem luxus. Kellemesebb és megkönnyíti a tevékenységeimet. Mindenki megérdemli, mégsem engedheti meg mindenki magának.

  1. 3.       A siránkozás. Ez árt a legtöbbet az egészségednek és a vagyoni helyzetednek!!!

Amire figyelsz, az megnő, ez törvényszerűség- NYOMORMÁGNESSÉ VÁLSZ! Minden elromlik körülötted!!!

HÁZI FELADAT:  1 HÉTIG ne panaszkodj, ne siránkozz se hangosan, sem gondolatban. Meglátod, csodák fognak történni!

Nevezzük meg, miért választjuk az ÁLDOZAT szerepét: A FIGYELEMÉRT. Az emberek összetévesztik a figyelmet a szeretettel!!!

 

Na, itt van egy nagy csapda! HA FIGYELEMRE VÁGYUNK, ÁLLANDÓAN KI VAGYUNK SZOLGÁLTATVA MÁSOKNAK. A szeretet egészen másról szól.

SZÁZ SZÓNAK EGY A VÉGE: GAZDAG ÁLDOAT NEM LÉTEZIK. TE TEREMTED MEG A PÉNZÜGYI SIKEREDET!

Folytatása következik! Tovább részletek: www.eljjol.eu

Kérlek, oszd meg az információt, ha mások számára is hasznosnak találod!

Megtisztelsz, ha saját tapasztalataidat is hozzáteszed a témához!

Szeretettel vár a következő részben is:Györgyi

A GAZDAGSÁG 4.lépése

A GAZDAGSÁG 4. lépése

 

Mielőtt belevágnánk a  4. lépésbe, gondold végig a 3. lépést. Emlékezz, minden a gondolatokkal kezdődik!!! A gondolatok érzéseket váltanak ki, az érzések tettekre késztetnek, a tettek pedig eredményeket hoznak.

Az elménk tulajdonképpen életünk alapja, meghatározója annak, hogy hogyan állsz az anyagiakban.

Például: Most vannak a hihetetlenül nagy nyárvégi leárazások. 70%-al olcsóbban jutsz egy újabb ruhához, táskához…azokhoz a dolgokhoz, amire szükséged nincs, csak igényed. A régi pénzügyi sémád azt mondja: Vedd meg! Jól jársz vele, megérdemled! Ha az agyadban nincs még beprogramozva, hogy el vagy adósodva, illetve rendelkezel jó befektetési lehetőséggel – akár kicsiben is- akkor még nem létezik benned egy másik döntési lehetőség.

Tehát, ha az elménkben csak olyan információk vannak, amelyek nem támogatják a sikert (annak ellenére, hogy értelmesnek tűnnek), mindig anyagi kudarchoz vezetnek.

A VÁLTOZTATÁS ELSŐ LÉPÉSE A TUDATOSÍTÁS.

Úgy kell gondolkoznod, mint a gazdagok.

A gazdagok másként gondolkoznak a pénzről, a gazdagságról, önmagukról, a többi emberről, az életről.

Félre ne értsd, nem hiszem, hogy a gazdagok jobbak, mint a szegények; csak gazdagabbak.

Sok-sok éve foglalkozom emberekkel. Saját tapasztalatom; ahogy gondolkozunk, ahogy döntünk, az valósul meg. Mindkettő működik! A gazdag gondolkodás gazdagságot eredményez, a szegény gondolkodás pedig szegénységet szül.

Száz szónak is egy a vége: A GAZDAG TETTET MEGELŐZI A GAZDAG GONDOLKODÁS!

VÉGÜL, NE AKARD, HOGY IGAZAD LEGYEN! ÖNIGAZOLNI AKARSZ, VAGY SZABAD ÉLETET?

ITT A PILLANAT. HOGY BELÁSD! Eddigi gondolkozásod vezetett oda, ahol most tartasz! Én már sok utat kipróbáltam. Te ne tedd! Kitaposott, gyors út áll rendelkezésedre! De Neked kell végigjárni!

Valójában két szokás létezik: AMIT TESZÜNK, ÉS AMIT NEM TESZÜNK.

Úgy tudunk változtatni, hogy olyan dolgokat cselekszünk, amit idáig nem tettünk.

Innentől indul a változás! Folytatása következik!

Kérlek, oszd meg az információt, ha mások számára is hasznosnak találod!

Megtisztelsz, ha saját tapasztalataidat is hozzáteszed a témához!

Szeretettel vár a következő részben is:Györgyi1091229_388173391306067_1089899342_o

A Gazdagság 3. lépése

A GAZDAGSÁG 3. lépése

Nézzük a konkrét lépéseket, amire őszinte választ kell adnod magadnak!

– Milyen a Te otthonról hozott pénzügyi modelled?

– Mire vagy programozva a pénzzel kapcsolatban?

1.Küszködésre?

2.Könnyű pénzszerzésre?

3.Rendszeres, vagy rendszertelen jövedelemre?

4.Egyszer fent, egyszer lent?

Mi történik ilyenkor: a külvilágot hibáztatod, a gazdasági válságot, stb.

NAGYON NAGY HIBA, mert a felelős Te vagy. Ilyenkor a hozott pénzügyi modelled működik.

Tudom, mit érzel!!! …”Nem tehetek arról, hogy munkahelyem megszűnt! Nem tehetek arról, hogy csődbe ment a vállalkozásom!” DE, DE, DE: Te tehetsz minderről!

 

A  CÉL: Megváltoztatni a pénzügyi modellünket!

Időnk nagy részét robotként éljük. Önkéntelenül cselekszünk múltbéli programjaink és régi szokásaink vezérelnek.

ITT LÉP BE A TUDATOSSÁG!

Ha új dolgokat tanulsz, kihasználod a képességeidet, adottságaidat. Napi szinten tetten tudod érni magad, amikor visszakanyarodsz a „hozott anyaghoz”.

Tudnod kell, hogy semmilyen gondolat nem él a fejünkben következmények nélkül.

Minden gondolatunk vagy befektetés, vagy költség. Vagy a boldogság és a siker felé visz, vagy eltávolít ezektől.

Ne feledd, a gondolatok érzéseket váltanak ki, azok pedig a cselekedethez vezetnek, amelyek eredményeket produkálnak.

 

MEGOLDÁS: Figyelek a gondolataimra és csak azokkal foglalkozom, amelyek erőt adnak.

ui.:Légy brutálisan őszinte magadhoz.

Hamarosan jön a Gazdagság 4. lépése

Várom az újabb találkozást Veled! Szeretettel: Györgyi487920_488223754594384_1073882317_n

Blog A Gazdagság 2.lépése

A gazdagság 2. lépése

 

REMÉLEM túl jutottál az első leckén, az átprogramozáson! (Az otthonról hozott példa meghatározó).

Az életed minden területén- hiába nem akarod – , akkor is azt másolod le, amit gyermekkorodban megtapasztaltál, a rosszat is!

A minap beszéltem valakivel, aki megkérdezte tőlem, hogy az uborka végét levágás után miért kell megnyalni?  Én mondtam rá a választ, hogy nem keserű-e! Ő viszont azért nyalogatta, mert a nagymamája és anyukája is ezt tette!!!

Ezt követjük a pénzzel kapcsolatosan is!!!

Az állandó pénz téma a családokban:

„Mit gondolsz, nekem a bőröm alatt is pénz van” attitűd.

„Az egyszer fent, egyszer lent” attitűd.

A veszekedések a családokban a pénzzel kapcsolatban…

Ezek mind rossz útra visznek, mire felnősz! Lehet, hogy Te is érzed, változtatnod kell. Talán már ki is jelentetted: „Majd én megmutatom, hogy nem így fogom csinálni!”  Ez már egy lépés, de ezzel csak egy „bökkenő van”…

 

HA A PÉNZSZERZÉST A DÜH, A FÉLELEM, A BIZONYÍTÁSI VÁGY  MOTIVÁLJA, AKKOR EZ A PÉNZ  SOSEM TESZ BOLDOGGÁ! Nem tudod megtartani, szaporítani, és rövid úton meg fogsz szabadulni tőle!

Igen, tanulj! De a tudás nem elég ahhoz, hogy sikeres legyél! Gyakorlatban, cselekedetben kell magvalósítani!

 

MEGOLDÁS: a szülői hatás átprogramozása. (Lehet, hogy fájó, de Te nem Ők vagy)

Gyakorlati lépések, „házi feladat”.

  1. Írd le, milyen volt a szülői modell a gazdagsághoz. Te miben különbözöl tőlük?
  2. Értékeld a pénzügyi helyzeted, vizsgáld meg, hogy a szülői modell milyen hatással járt erre.
  3. Tudatosítod, hogy ez egy „hozott anyag”, ez nem Te vagy, Te innentől kezdve más hozzáállást is választhatsz.
  4. Mondd ki a döntésed: ÉN A SAJÁT UTAMAT KÖVETEM! Higgy a kijelentésedben!

JÓ NAPI GYAKORLÁST!

Folytatjuk!Énkép kép

A gazdagság 1.lépése

A gazdagság 1. lépése

Minden Rajtad múlik!

Ha a külvilágban nem jól mennek a dolgok, az azért van, mert a belső világunkban is így van!

Ki tud ezen változtatni? Csak és kizárólag Te!

Mi kell hozzá? Csak az, hogy a gondolkodásmódodat megváltoztasd.

Ebben segítünk!

 

Na, vágjunk bele!

Mit hallottál a pénzről gyerekkorodban?

– a pénz nem boldogít,

– a gazdagok bűnözők, összelopták a vagyonukat,

– van a pénznél fontosabb, mi annál emelkedettebbek vagyunk,

– mocskos gazdagok,

– mi ezt nem engedhetjük meg magunknak,

– a pénz minden gonoszság forrása

Hányszor hallottad a szeretteidtől: a gazdagok a szegények verejtéke árán gazdagodtak meg.

Így az agy a gazdagsághoz a kapzsiságot társította, ami természetesen ROSSZ!

Így a tudatalatti érzelmi alapon – hiszen a szüleid mondták – dönt. Elutasítja a pénzt, a gazdagságot.

 

MEGOLDÁS: törlöd a régi programot, szavakkal átprogramozod!

Gyakorlati lépések, „házi feladat”:

  1. Írd le, mit hallottál gyerekkorodban a pénzről, a gazdagokról.
  2. Gondold át és írd le, ezek a kijelentések mit „eredményeztek” pénzügyeidben napjainkig.
  3. Döntsd el, hogy átalakítod a pénzhez való viszonyodat, pénzügyi modelledet!
  4. Mondd ki döntésedet: olyan új gondolkodásmódot alkalmazok, amely boldogságot, sikert eredményez számomra!

Fontos: Váljon meggyőződéssé, hogy agyad innentől másképp gondolkodik a pénzügyekről!

Folytatjuk!fotó Einstein

GONDOLKOZTÁL MÁR EZEN?

fotó kiskutya-nagykutyaGONDOLKOZTÁL MÁR AZON,

Min múlik, hogy egyeseknek gazdagság, másoknak a küszködés jut egész életükre?

GONDOLTÁL ARRA,

hogy a jövedelmünk csak olyan mértékben nő, amilyen mértékben mi fejlődünk?

GONDOLKOZTÁL AZON,

hogy a lottó ötös nyertesek 1-2 éven belül elherdálják a vagyonukat, mert nem tudják kezelni. Visszasüllyednek arra a szintre, ahonnan elindultak.

GONDOLKOZTÁL MÁR AZON,

hogy az emberek 80%-a sohasem lesz maradéktalanul boldog, kiegyensúlyozott, alkotó ember. Csak az elégedetlenséget, fásultságot adja át az utódainak. Vajon miért?

GONDOLKOZTÁL MÁR AZON,

hogy lehetne a 20%-ba tartozni?!

 

21 LÉPÉSBEN, GONDOLKODÁSBAN, GYAKORLATBAN ALKALMAZHATÓ MÓDON MEGKAPOD!